Ugrás a tartalomra

A nemzeti tanácsokról szóló törvénytervezetet értékelte Csonka Áron

2018.05.11
11:52
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
Az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumnak a közvita során megtett észrevételekről szóló jelentését értékelte óbecsei sajtótájékoztatóján Csonka Áron, a VMDK elnöke.

A közvita után is érdemi változások nélkül kerül majd a szerb parlament elé a nemzeti tanácsokról szóló törvénytervezet – így értékelte az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium jelentését a közvita során megtett észrevételekről Csonka Áron. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke a párt óbecsei székházában megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, ebben a jelentésben nem szerepeltek a VMDK és a Magyar Mozgalom javaslatai sem. Csonka Áron szerint kicsi az esélye annak, hogy a szerb parlamentben módosítói indítványokat vitatnak majd meg.

Csonka Áron, elnök, VMDK: „Úgy gondoljuk, hogy csakis nemzetközi fórumokon keresztüli nyomásgyakorlás tudná rávenni a szerbiai törvényhozást, hogy esetleg még ezen a törvényen változtasson. Úgy véljük, hogy a mostani állapot eredménye annak a téves és meghunyászkodó politikának, amit eddig folytattak azok, akiknek arra lehetőségük volt, hogy ezen változtassanak, és hogy sokkal erélyesebb fellépés kellene ahhoz, hogy ezen változtassunk.”

Csonka Áron
VMDK

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.