Ugrás a tartalomra

Nyolcan indulhatnak a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért

2022.07.12
20:48
Forrás
MTI
Nyolc jelölt indulhat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért - közölte kedd este az alsóházi konzervatív frakció illetékes szakpolitikai bizottságának elnöke. A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán a múlt héten bejelentette, hogy távozik a párt éléről. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali teendőit. Az indulási szándék bejelentésének, illetve a szükséges számú támogatás összegyűjtésének határideje kedd este lejárt. Sir Graham Brady, az illetékes alsóházi frakciótestület elnöke a határidő lejárta után közölte, hogy a vezetőválasztási versengésben Jeremy Hunt, Penny Mordaunt, Rishi Sunak, Liz Truss, Tom Tugendhat, Nadhim Zahawi, Kemi Badenoch és Suella Braverman indulhat.
 

Nagy-Britannia

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.