Ugrás a tartalomra

Putyin: A Balkánon jelentős destabilizáló erő az Egyesült Államok politikája

2019.01.16
14:42
Forrás
Magyar Szó
A Balkánon jelentős destabilizációs tényezőnek számít az Egyesült Államok és néhány nyugat-európai ország politikája, amely térségbeli pozíciójuk megerősítésére irányul.

Ezt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Večernje Novosti és a Politika című napilapoknak. Az orosz elnök kiemelte: értékeli Szerbia katonai semlegesség melletti elhivatottságát, ugyanakkor évek óta jó az együttműködés a védelmi tárcák között, és Oroszország igyekszik javítani Szerbia védelmi lehetőségeit fegyverek és harci eszközök ajándékozásával, illetve korszerűsítésével. Mint mondta: Moszkvát meglepetésként érte, hogy az EU nem igazán reagált arra, hogy Koszovó hadsereggé alakította biztonsági erejét, hiszen a lépést a Koszovóban élő szerbek közvetlen fenyegetésként élték meg. Az orosz elnök rámutatott, hogy a Balkán történelme nagyon bonyolult, Oroszország viszont mindig a térség országai mellett állt, és most is fontosnak tartja a régió biztonságának és stabilitásának megerősítését. Oroszország tiszteletben tartja, hogy Szerbia az Európai Unió tagjává kíván válni - szögezte le az orosz politikus. Rámutatott, hogy a Török Áramlat gázvezeték építése már folyik, a tervek szerint 2019 végén üzembe is lehetne helyezni. 

Vlagyimir Putyin
Amerikai Egyesült Államok
Balkán

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.