Ugrás a tartalomra

Putyin: Oroszország felfüggeszti a START-szerződésben való részvételét

2023.02.21
16:16
Forrás
Pannon RTV
Oroszország felfüggeszti részvételét a hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodásban - jelentette ki Vlagyimir Putyin Moszkvában az orosz parlament két házához intézett üzenetében.

Az orosz elnök a háború elindítása óta először tartott évértékelőt. A politikus szerint a Nyugat globális szembenállássá akarja alakítani az ukrajnai helyi konfliktust. Putyin azt mondta, a Nyugat célja az, hogy stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra és véglegesen leszámoljanak vele.

Emellett felvázolta elképzelését Oroszország fejlődéséről annak tükrében, hogy a Nyugat átfogó szankciókat vezetett be az országgal szemben. Kiemelte, nem jártak sikerrel a nyugati szankciók, amelyeknek az a céljuk, hogy "az orosz nép szenvedjen", és azt állította, hogy az orosz rubel aránya a nemzetközi tranzakciókban megduplázódott.

Vlagyimir Putyin kiemelte: „Türelmesen folytattunk tárgyalásokat erről a rendkívül nehéz konfliktusról. A hátunk mögött azonban teljesen más forgatókönyv készült. Kijev a nyugati országokkal fegyverek beszerzéséről tárgyalt, már az ukrajnai katonai hadművelet megkezdése előtt is. Lépésről lépésre fogja Oroszország következetesen megoldani a feladatokat a különleges katonai hadművelet ideje alatt. A háború eszkalációjáért a nyugati elit a felelős. A nyugati országok pedig arra törekednek, hogy a helyi konfliktust világméretűvé tegyék. Kiengedték a gonosz szellemet a palackból. Ebben a pillanatban az ország megmaradása a tét. Mindenkinek tudnia kell, hogy lehetetlenség legyőzni Oroszországot a hadszíntéren. Ők kezdték a háborút, mi pedig mindent megtettünk, hogy ezt megakadályozzuk. ”

Vlagyimir Putyin
Oroszország

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.