Ugrás a tartalomra

Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Mozgalom zentai alapszervezete

2019.03.25
14:44
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
A zentai általános iskolák szétválásának, valamint a zentai adóhivatal leépítésének várható következményeiről tartott sajtótájékoztatót a Magyar Mozgalom zentai alapszervezete.

A helyi iskolák szétválasztására vonatkozó javaslatot március 21-ei ülésén szavazattöbbséggel fogadta el a Községi Képviselő-testület. Ennek értelmében a Stevan Sremac Általános Iskola hét kihelyezett tagozata helyett négy általános iskola és egy alapfokú zeneiskola fog működni a község területén.

Zsoldos Ferenc, társelnök, Magyar Mozgalom: „Az általános iskola kapcsán nagyon bonyolult a történet, mert nagyon sok szakmai érv szól mellette. Az egyetlen ok, ami miatt úgy érezzük, hogy ez nem jó, egyrészt az, hogy egy versenyhelyzet jön létre az iskolák között, és egy nagyon gyorsan fogyó gyereklétszám mellett ez valamelyik iskolát veszélyhelyzetbe is sodorhatja. Ezért nem támogattuk. Az adóhivatal kapcsán pedig július elsejétől nem teljesen, de a zentai Adóhivatal nagy részét Nagykikindára költöztetik. A Tisza mentén már csak a zentai marad meg. Az is csak bizonyos ügyekben. Úgy érezzük, hogy ez sem az embereknek nem jó, tehát az állampolgároknak, mert utazniuk kell nagyon sok ügyben. Az, hogy online csinálják meg ezeket a munkákat, még nincs felkészülve a társadalom egy ilyen gyors átállásra. Másrészt a kisebbségi jogok, nyelvhasználati jogok is sérülhetnek, mert Nagykikindán nem biztos, hogy mindenki az anyanyelvén tudja az ügyeket intézni.”

Magyar Mozgalom
Zenta
Zsoldos Ferenc

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.