Ugrás a tartalomra

Számos eseményen vesz részt a szerb küldöttség Davosban

2018.01.24
22:28
2024.03.19
08:38
Forrás
VajdaságMA
Aleksandar Vučić szerb elnök Davosba érve a Világgazdasági Fórumon találkozott az Alibaba vállalat tulajdonosával, valamint Edi Rama albán kormányfővel, akivel a tervek szerint csütörtökön tárgyal.

Vučić Davosban részt vett azon az összejövetelen, amelyen Angela Merkel német kancellár szólalt fel.

A világ gazdasági vezetőinek fórumán a szerb államfő az Európa a világban témában szervezett tanácskozáson szólal majd fel, ahol a Nyugat-Balkán régiójának szemszögéből világítja meg a témát. A régió vezetőivel együtt részt vesz a Nyugat-Balkán hosszú távú fejlesztésének felgyorsításáról szóló ülésen is, jelentette be az elnöki kabinet sajtóosztálya. Vučić részt vesz továbbá az Új vezetők Európa számára témában szervezett tanácskozáson.

Az előzetes bejelentések szerint a szerb elnök a háromnapos davosi látogatása alkalmával külön tárgyalást folytat Johannes Hahn uniós bővítési biztossal, Andrzej Duda lengyel elnökkel, valamint találkozik többek között Paolo Merlonival, az Ariston Thermo vállalat ügyvezető igazgatójával is.

A szerbiai delegációval tartott Davosba Ana Brnabić kormányfő is, aki ebben a tisztségben először van jelent a Világgazdasági Fórumon, írja a B92.

Davos
Világgazdasági Fórum
Aleksandar Vučić
Ana Brnabić
Edi Rama

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.