Ugrás a tartalomra

„Szerbia képes szembenézni saját bűntetteivel” (videó)

2015.08.01
16:23
Szerbia az egyetlen ország a régióban, amely képes szembenézni saját bűntetteivel – nyilatkozta Ivica Dačić
Szerbia az egyetlen ország a régióban, amely képes szembenézni saját bűntetteivel – nyilatkozta Ivica Dačić. A szerb külügyminiszter szerint ezt bizonyítja az is, hogy Pristina folyamatosan halogatja a Háborús Bűnök Bíróságának megalapítását. A miniszter hozzátette, ha Koszovó ezt nem teszi meg, akkor majd megteszi más. Dačić elmondta, Szerbia komoly nyomás alatt állt az elmúlt időszakban, de nem ismeri el, hogy azonos arányú lett volna a bűntett. Elmondta, mindenkinek törekednie kell a régió stabilitásának erősítésére, amelyből Szerbia aktívan ki is veszi a szerepét, Pristina viszont nem. Ivica Dačić hozzáfűzte, hogy Szerbiának több nemzetközi fórumon kellene részt vennie, hogy eredményesebben védje az állam és a nemzet érdekeit. Példaként említette, hogy sok ország visszavonta azon tervét, hogy a zágrábi katonai parádéra küldje saját katonaságát augusztus 5-én, miután Belgrád kijelentette, hogy szerbellenes hozzáállásnak tekintenék a részvételt. Augusztus 5-e a horvát győzelmet napja, amikor 220 ezer szerbet üldöztek el Horvátországból, és közülük mintegy kétezren eltűntek.



„A viszonyunk nagyon változatos. Nagyon sok belpolitikai kérdéstől függ, főleg Horvátország esetében. Ugyanakkor nagyon sok dátum elpolitizálásától is függ, mint például ez az augusztus 5-i évforduló. Mi mindent megteszünk majd a saját részünkről, és már most megteszünk minden regionális tényezőt a nyugalom és a stabilitás érdekében, hogy ösztönözzük a politikát a megbékélésre. Amennyiben viszont a megbékélés elérhetetlen cél, akkor legalább jó kapcsolatban éljünk egymással a jelen és a jövő érdekében” – emelte ki Ivica Dačić külügyminiszter.

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.