Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Felgyorsultak az új világrend kialakulásának irányába mutató változások

2020.12.09
10:46
2020.12.09
10:52
Forrás
MTI
A koronavírus-járvány hatására felgyorsultak azok a változások, amelyek egy új világrend kialakulásának irányába mutatnak - hangsúlyozta a magyar külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén.

Szijjártó Péter éves meghallgatásán azt mondta, ezzel összefüggésben régi és új típusú kihívásokkal kell szembenézni. Ezek közül hat kihívást emelt ki.

Elsőként említette, hogy a gazdaság területén kialakult a globális verseny a kapacitások újraelosztásáért. A második, hogy a járvány hatására fokozódott az illegális migráció, amely már nemcsak biztonsági, kulturális, hanem egészségügyi fenyegetést is jelent. A harmadik kihívásként kiemelte: az életünk nagy része átkerült a digitális térbe, így a kiberbiztonsági kérdések még fontosabbá váltak.

A negyedik kihívásnak az Európai Unió jövőjéről szóló, élesedő vitát nevezte, azon belül is kiemelten a Nyugat-Balkán helyzetét. Az ötödik kihívás, hogy az EU földrajzi szomszédságában lévő konfliktusok közül szinte egy sem haladt a megoldás felé az elmúlt időszakban. A hatodik kihívás pedig a határon túli magyar közösségek védelme - sorolta a miniszter.

Szijjártó Péter

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.