Szijjártó: A jövő év elején megkezdődhet a tervezési és engedélyezési munka
2018.09.13
16:27
2018.09.13
16:32
Forrás
MTI A magyar külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, a kínai cégek az Európába szánt áruk nagy részét a Pireuszi kikötőből vasúton juttatják el Európa nyugati felébe, és a szállítási útvonalért folyó versenyben Magyarország lemaradna a felújítás nélkül. Elmondta, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának műszaki kivitelezésre 30 szereplő váltotta ki a tenderdokumentációt, ami a piac érdeklődését mutatja. Közülük két konzorcium alkalmas a végleges ajánlattételre, az eredményhirdetés pedig novemberben várható, és még idén szerződést kötnének a nyertessel - közölte.