Ugrás a tartalomra

Szijjártó: A nyugat-balkáni bővítés az első számú prioritás

2017.07.10
19:39
2017.10.04
12:04
A nyugat-balkáni térség békéje, stabilitása és Európa biztonsága érdekében mindent meg kell tenni a Nyugat-Balkán európai integrációjáért.

A nyugat-balkáni térség békéje, stabilitása és Európa biztonsága érdekében mindent meg kell tenni a Nyugat-Balkán európai integrációjáért, mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a visegrádi államok külügyi vezetőinek tanácskozása után, Budapesten.

A V4-es külügyi vezetők Ausztria, Horvátország és Szlovénia delegációjával kiegészülve tárgyaltak.

Szijjártó Péter elmondta, a nyugat-balkáni bővítés az első számú prioritás. Kiemelte: be kell látni, hogy a Nyugat-Balkán vonatkozásában “a huszonnegyedik órában vagyunk”, a világpolitika és a regionális politika valamennyi szereplőjének van stratégiája ezt a térséget illetően, de úgy tűnik, az Európai Unió “nem tartozik ebbe a kategóriába”. Magyarország kiáll a régió integrációs folyamatának felgyorsítása mellett – tette hozzá. (MTI)

Szijjártó Péter
Nyugat-Balkán

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.