Ugrás a tartalomra

Szijjártó Péter: először érkezhet északról is földgáz Magyarországra

2023.09.06
18:24
2023.09.06
21:52
Forrás
MTI
Először érkezhet észak felől is földgáz Magyarországra azáltal, hogy a lengyelországi Gdanskban új LNG-terminál épül, erről politikai megállapodás született a felek között - jelentette be Szijjártó Péter Karpaczban.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be az Anna Moskwa lengyel energiaügyi miniszterrel folytatott tárgyalását követően, hogy az energetikai együttműködés fejlesztéséhez jó alapot ad, hogy a Mol be tudott lépni a lengyelországi piacra, illetve az Orlen is megjelent Magyarországon.

Aláhúzta, hogy az üzemanyag-kereskedelem mellett a földgázvásárlásra is szeretnék kiterjeszteni ezen együttműködést, és a diverzifikáció szempontjából új lehetőség nyílik északról, hiszen a lengyelországi Gdanskban olyan újabb terminál épül a cseppfolyósított földgáz fogadására, amely immár nem a belső fogyasztást, hanem az exportot fogja kiszolgálni 4-4,5 milliárd köbméteres éves kapacitással.

"Ez nekünk lehetőséget jelent arra, hogy újabb szállítási útvonalat vessünk be, hiszen a Lengyelország és Szlovákia közötti földgázvezeték-összeköttetés is létrejött, Szlovákia és Magyarország között pedig már rég összekötöttük a gázvezeték-rendszereinket, tehát éves szinten akár jelentősebb mennyiségű földgázt is tudunk forgalmazni ezen a szállítási útvonalon" - emelte ki.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az MVM részt is vett az első körben, amikor kapacitásokat lehetett lekötni az új LNG-terminálban, és szeptember elején megindult a már kötelező érvényű lekötési fázis. "Ma abban maradtunk Anna Moskwa miniszterasszonnyal, hogy ők a maguk részéről minden politikai támogatást megadnak ahhoz, hogy Magyarország és Lengyelország energetikai együttműködése a jövőben a földgázszállításokra is kiterjedjen" - tudatta.

"Természetesen sok kérdést kell még tisztázni a következő hetekben, ami az árra, a szállítási feltételekre, a technikai részletekre vonatkozik, de a lényeg, hogy van egy készség arra, hogy Magyarország földgázellátása során most először egy északi szállítási útvonalat is igénybe tudjunk venni" - szögezte le.

"Ez hozzátesz a biztonságunkhoz, hozzátesz az ország energiaellátásának biztonságához, ez a mostani energiaválságos időkben Európában kifejezetten fontos" - tette hozzá. A miniszter arra is kitért, hogy hazánk már sokat tett annak érdekében, hogy minél több helyről tudjon földgázt beszerezni, ugyanis a kormány számára ezt jelenti a diverzifikáció, és nem egy meglévő forrás lecserélését egy másikkal.

"Azerbajdzsánnal, Törökországgal, Katarral már kötöttünk megállapodást, de látszik, hogy a délkelet-európai földgázszállítási infrastruktúra nem képes nagy mennyiségű szállítmányokat kezelni. Reméljük, hogy ez meg fog változni a jövőben" - hangsúlyozta. Illetve közölte, hogy bár az Európai Unió nem hajlandó ehhez finanszírozást biztosítani, ami probléma, hazánk a délkelet-európai országokkal szorosan együttműködik a kapacitások bővítésén.

Szijjártó Péter
földgáz
észak
üzemanyag
Lengyelország
Gdansk
Anna Moskwa

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.