Ugrás a tartalomra

Szilágyi Péter: a kormány jövőre is támogatja a külhoni magyar családokat

2017.12.02
11:27
Forrás
MTI
A magyar kormány 2018-ban is több intézkedéssel támogatja a külhoni magyar családokat az egészségügyben, az oktatásban és a vállalkozásban - mondta Szilágyi Péter.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára erről a Rákóczi Szövetség pénteki tatai találkozóján beszélt, amelyen 100 felvidéki, délvidéki és anyaországi pedagógus vett részt. Kiemelte, a Szülőföldön magyarul program keretében 2010-től 2017-ig 38 milliárd forint oktatási-nevelési támogatást nyújtottak az óvodai és közoktatásban részt vevő gyermekeknek. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program 2018-ig tartó első ütemében 17,1 milliárd forintból 76 új óvoda és bölcsőde épül, és több mint 200 intézményt újítanak fel. A program jövőre induló második ütemében 21,5 milliárd forintból 77 új óvodát és bölcsődét építenek, és 217 intézményt újítanak fel – mondta Szilágyi Péter.

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.