Ugrás a tartalomra

Tisztújítást tartott a Szerbiai Szocialista Párt szabadkai szervezete

2022.11.19
10:44
2022.11.19
16:32
Forrás
Pannon RTV
Többek között elnököt, elnökhelyettest és titkárt is választottak pénteken este Palicson.

Az elnöki posztot az elkövetkezendő időszakban Nebojša Crnogorac tölti majd be. Az eseményen részt vett Branko Ćurčić, a Szerbiai Szocialista Párt elnökségének tagja is. Nebojša Crnogorac beszélt a Szerb Haladó Párttal és a Vajdasági Magyar Szövetséggel folytatott szabadkai koalícióról is. Elmondta, elégedettek a közös munkával, és folytatni szeretnék az eddig kialakult baráti kapcsolatot és együttműködést.

Nebojša Crnogorac, szabadkai elnök, Szerbiai Szocialista Párt: „Nehéz időszak áll mögöttünk. Vannak nehéz idők, nehéz helyzetek is, de készülünk és folytatjuk, sőt, mindenekelőtt önmagunkon fogunk dolgozni az új bizottságok, helyi bizottságok, új vezetés megalakulásával. Ma választunk, a Szerbiai Szocialista Párt új energiát választ, fiatalos energiát, megújult energiát hoztunk sorainkba. Továbbra is önmagunkon dolgozunk, magunkból indulunk ki, és felkészülünk minden olyan kihívásra, ami előttünk áll és átlépünk rajta.”

Szerbiai Szocialista Párt
szabadkai szervezet
Nebojša Crnogorac

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.