Ugrás a tartalomra

Új helikopterekkel gazdagodtak a szerb védelmi erők

2019.10.17
22:00
2020.02.28
16:31
Forrás
Szerbiai RTV
Négy új helikopterrel gazdagodtak a szerb védelmi erők - jelentette be Aleksandar Vučić.

A szerb államfő elmondta, hogy három helikoptert Oroszországból, egyet pedig az Európai Unióból vásároltak. A gépeket szombaton láthatja majd repülni a közönség a Szabadság 2019 elnevezésű rendezvényen, amelyet Batajnicán tartanak. Az ország 30 év után most először vásárolt új helikoptereket - tette hozzá Vučić. 

Szerbiai Katonaság
helikopter

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.