Ugrás a tartalomra

Ursula von der Leyen: Az EU ajtaja nyitva áll a nyugat-balkáni országok előtt

2019.11.27
15:20
2019.11.27
19:16
Forrás
Pannon RTV
Megszavazta az Európai Parlament az új összetételű, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot.

Ebben a magyar Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai tárcáért lesz felelős. Von der Leyen elnök új kezdetet ígért az Európai Unió számára. Aláhúzta, nagy változások lesznek a következő öt évben, de ez a helyes út, még ha nem is mindig lesz könnyű.

Ursula von der Leyen a voksolást megelőző beszédében rámutatott, erős barátokra van szüksége az EU-nak a Nyugat-Balkánon, ezért szavai szerint ezeknek az ajtóknak nyitva kell maradniuk. Az olyan diplomatáknak köszönhetően, mint Josep Borrell vagy a magyar Várhelyi Olivér, az EU érdekei és a partnerországok közötti kapcsolat erősödni fog - hangsúlyozta az Európai Bizottság megválasztott elnöke.

Ursula von der Leyen, elnök, Európai Bizottság: „Meg kell mutatnunk nyugat-balkáni barátainknak, hogy ugyanazon a kontinensen és történelmen osztozunk. Ugyanaz a kultúránk, és a sorsunk is az lesz. Az ajtónk nyitva áll.”

Kijelentette továbbá, a migráció kihívása nem fog eltűnni a közeljövőben, ezért olyan megoldásokat kell találni, amelyek elfogadhatók minden fél számára. Európa mindig menedéket fog nyújtani a nemzetközi védelemre szorulóknak - mondta. Von der Leyen programjában kiemelt szerepet kap majd a klímavédelem: „Ez létkérdés Európa és a világ számára is. Hogy is ne lenne létkérdés? Amikor a mélyszegénységben élő emberek nyolcvan százaléka abban a húsz országban él, amelyek a legveszélyeztetettebbek? Hogy is ne lenne létkérdés, amikor Velence víz alatt van, a Portugália erdei égnek, Litvánia termése pedig a felére csökkent a szárazság miatt. Persze ez már korábban is megtörtént, de nem ilyen gyakorisággal és intenzitással. Nincs több vesztegetni való időnk a klímaváltozás elleni küzdelemben.”

A strasbourgi plenáris ülésen 707 képviselő adta le a voksát. A jóváhagyás mellett 461-en, ellene 157-en szavaztak, 89-en pedig tartózkodtak. Az új Európai Bizottság december elsején kezdi meg munkáját, ami annak ellenére is biztosra vehető, hogy a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormánya nem nevezte meg a jelöltjét, noha ez jogi kötelessége lett volna.

Európai Parlament
Európai Bizottság
Ursula von der Leyen

Most

11:40, Frissítve: 16:08

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.