Ugrás a tartalomra

Véget ért a Vajdasági Nemzetpolitikai Szeminárium (videó)

2016.09.25
10:17
Tegnap este lezárult a Vajdasági Nemzetpolitikai Szeminárium hivatalos programja Óbecsén
Tegnap este lezárult a Vajdasági Nemzetpolitikai Szeminárium hivatalos programja Óbecsén. A rendezvényen többek között Vajdaság helyzetéről, az Európai Unióval való kapcsolatról és a migráció következményeiről beszélgettek a résztvevők. A magyarság európai jövőjének és Vajdaság európai uniós kapcsolatainak az ismertetése után szombat délután a régióban rejlő lehetőségekről hallgattak előadásokat a szeminárium résztvevői. Erdődi Edvina, moderátor: „Mindenképpen megemlíteném a Magyar Nemzeti Tanácsot, tehát a perszonális magyar autonómiáról beszéltünk, érintve a nyelvpolitikát, ezen belül az oktatást, a részarányos foglalkoztatást, és természetesen kitértünk a Vajdaság-élénkítő programra is.” A migrációval járó helyi tapasztalatokról Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester számolt be, Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke pedig egy balkáni összefogás lehetőségéről beszélt. „Nem lehet azt tudni ebben a pillanatban, hogy mikor zárja le mondjuk Németország a határait, és ezért fontos volna az, hogy azok az országok, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak vagy nem építettek kerítést a határok mentén, ott ne gyűljön össze több migráns. Ezért fontos az, hogy itt az egész balkáni régióban, Bulgária, Szerbia és Macedónia együttműködésével és a V4-ek támogatásával legyen egy közös álláspont.”



A magyar kormány szerint a migrációs kérdést nemzeti hatáskörben kellene megoldani. Ezt a célt szolgálja a jövő vasárnapi kvótareferendum is. Barthel-Rúzsa Zsolt, elnök, Századvég Politikai Iskola Alapítvány, Budapest: „Azt gondolom, hogy egy sikeres és eredményes magyar népszavazás elindíthat egy dominóeffektust, és Európa más országaiban is lehetnek olyan kvótanépszavazások, amelyeken azt a kérdést teszik fel a lakosoknak, hogy szeretnék-e, hogy a kötelező kvóta alapján legyenek elosztva a bevándorlók.” A hétvégi Vajdasági Nemzetpolitikai Szemináriumot a Fidelitas, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma és a Vajdasági Ifjúsági Szervezet közösen szervezte.

Vajdasági Nemzetpolitikai Szeminárium Óbecsén (videó)

2016.09.24.

Vajdasági Nemzetpolitikai Szeminárium kezdődött pénteken este Óbecsén. A rendezvényen ifjúsági szervezetek és ifjúsági politikai szervezetek képviselői vettek részt. A mai napot a nemzetpolitikai kérdéseknek szentelik, többek között szó esik majd a magyarság jövőjéről Európában, Vajdaság és az Európai Unió kapcsolatáról, a Vajdaságban rejlő lehetőségekről, valamint a migráció következményeiről.     Kapcsolati tőkeépítés és stratégiai partnerség kialakítása – ezek a legfontosabb célkitűzései annak a nemzetpolitikai szemináriumnak, amely pénteken este kezdődött az óbecsei Than Emlékházban. Fehér Szabolcs, elnök, VMSZ Ifjúsági Fórum: „A nemzetpolitikai szemináriumokat máshol is megszervezik, és Magyarországon is. Akik részt vesznek ezeken a szemináriumokon, azok a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek, ifjúsági politikai szervezetek.”



A nemzetpolitikai szemináriumot a Kárpát-medence minden régiójában megtartják. Varró Zsolt, a Fidelitas Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője: „A Fidelitas számára azért fontos a nemzetpolitikai szeminárium, hogy teret tudjunk adni a Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezeteknek arra, hogy össze tudjunk ülni, meg tudjuk beszélni a fiatalságot érintő kérdéseket, illetve a ránk váró feladatokat, ki tudjunk alakítani egy olyan kapcsolati tőkét, amelyet felhasználva később hálózatos formában együttműködve, a magyarságot érintő kérdésekben egységesen tudjunk megszólalni.” A Fidesz és a VMSZ között közel egyévtizedes stratégiai viszony van, Pásztor István VMSZ-elnök szerint ezért természetes, hogy a két párt ifjúsági szervezete között is hasonló kapcsolat van kialakulóban. „Itt olyanok fognak a hallgatóságnak a soraiban ülni, akik alig húszévesek vagy 25 évesek, akik érdeklődnek a közélet iránt, akikben van fogékonyság és érzékenység a közösségi ügyek vonatkozásában, és ha megismerkednek egymással, akkor azt gondolom, hogy az elkövetkező évtizedekben szót tudnak érteni, tudnak egymásra számítani, tudják egymást segíteni.” Az eseményt a Fidelitas a VMSZ Ifjúsági Fórumával és a Vajdasági Ifjúsági Szervezettel közösen szervezte.

Napirenden a magyarság európai jövője, illetve Vajdaság és az EU kapcsolata

A magyarság európai jövője, Vajdaság és az Európai Unió kapcsolata, valamint a tartomány lehetőségei szerepeltek szombat délelőtt az Óbecsén megszervezett Vajdasági Nemzetpolitikai Szeminárium napirendjén. A témákról elismert szakemberek tartottak előadásokat. Rugalmasabb, toleránsabb Európára van szükség a nemzeti identitás kérdésében – jelentette ki Martonyi János korábbi magyar külügyminiszter, aki a magyarság európai jövőjéről tartott előadást. „Bizonyos területeken fölösleges európai szintű intézkedés, szabályozás, nagyon sok terület túl van szabályozva, ezt meg kell állítani, de ezt most már elég sokan kimondják és felismerik. Mindezek mögött van egy fontosabb, mélyebb kérdés, ez pedig az, hogy azt el kell fogadni, hogy a közösségi identitások sorában a nemzeti identitás az első.”



Szerbia és Magyarország a 2013-as közös államfői főhajtással új alapokra helyezte a kapcsolatát. Deli Andor európai parlamenti képviselő szerint ezt tovább kell erősíteni közös kormányülésekkel és gazdasági együttműködéssel. Deli Andor, EP-képviselő, Fidesz-KDNP: „Az elmúlt időszak is azt mutatta, hogy folyamatosan kapcsolatjavítás, építkezés zajlik a két ország, a két kormány között, különösen jó kapcsolat és lehetőség az, amit Magyarország nyújthat Szerbiának az uniós csatlakozási tapasztalatok átadásával, illetve egyéb más téren is, és azt hiszem, hogy ez a trend az elkövetkező években folytatódik.” Szerbia európai integrációja is téma volt a nemzetpolitikai konferencián. Molnár Balázs Péter, európai ügyekért felelős helyettes államtitkár, Magyarország: „Nagyon fontosnak tartom, hogy fiatalokkal beszélhettünk az uniós csatlakozásról. Azt gondolom, hogy az uniós csatlakozás csak akkor lehet sikeres Szerbia esetében, bármelyik más tagállam esetében is, ha a fiatalok tisztában vannak azzal, hogy mi az Európai Unió, mit jelent az integráció. Ők azok, akikre utána támaszkodhatunk mind az uniós feladatok terén, mind a jogharmonizáció terén, mind pedig abban, hogy formálják a közvéleményt, ha pl.: uniós csatlakozási népszavazásra kerül sor Szerbiában.” A Vajdasági Nemzetpolitikai Szemináriumon szombaton késő délután a Vajdaságban rejlő lehetőségekkel és a migráció európai következményeivel foglalkoztak az előadók.
Magyarkanizsa
nemzetpolitika
szeminárium

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.