Ugrás a tartalomra

A VMSZ felszólítására benyújtotta lemondását a topolyai vezetőség

2014.12.05
18:54
Benyújtotta lemondását a topolyai polgármester, a Községi Képviselő-testület elnöke, valamint a községi tanács tagjai
Benyújtotta lemondását a topolyai polgármester, a Községi Képviselő-testület elnöke, valamint a községi tanács tagjai. Ezzel tiszteletben tartották a Vajdasági Magyar Szövetség Elnökségének december 1-jén meghozott döntését, amelyben azonnali lemondásra szólították fel őket. Ugyanilyen döntést hozott a VMSZ Elnöksége a topolyai községi szervezet vezetőségét illetően is. A tizenegy tagú elnökség szintén benyújtotta lemondását. A VMSZ Elnöksége a párt egysége, egymás iránti elkötelezettsége és a kölcsönös tisztelet jeleként értékelte a párt tisztségviselőinek lemondását, ugyanakkor a közbeszédben nagy port kavart döntéssel kapcsolatban Pásztor István, a VMSZ elnöke fontosnak tartja közölni, hogy a topolyai önkormányzat jövőbeni működésével, az ehhez kapcsolódó káderkérdésekkel jövő heti elnökségi- és tanácsülésén foglalkoznak majd, ahol várhatólag személyi döntések is születnek. Pásztor István lényegesnek tartja hangsúlyozni, hogy a 11 ezer taggal rendelkező Vajdasági Magyar Szövetség nem engedheti meg sem az őt támogató választók, sem saját tagsága irányába, hogy a cselekedetek szintjén ne tartsa magát ahhoz az értékrendhez, amelyhez a többi párt legfeljebb csak a szavak szintjén tartozik. A pártelnök hozzátette, a legnehezebb lépést tették meg, amikor a saját soraiban politizálókkal szemben fogalmaztak meg elvi-erkölcsi elvárást. Pásztor hozzátette, biztos abban, hogy ebből a helyzetből megerősödve kerül ki úgy a topolyai VMSZ, mint az önkormányzat, mert a Vajdasági Magyar Szövetségnek kiváló emberei vannak Topolyán, akik az előttünk álló időszakban bizonyítani fogják rátermettségüket és elhivatottságukat.

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.