Ugrás a tartalomra

Vučić az ENSZ-ben: Amit Szerbiával tettek, az az előfutára a mostani problémáknak

2023.09.21
20:34
Forrás
Szerbiai RTV
Szerbia feldarabolására tett kísérlet, amely még mindig tart, hivatalosan 2008-ban kezdődött Koszovó és Metóhia függetlenségének egyoldalú kikiáltásával - mondta a szerb elnök.

Az ENSZ Alapokmányának sárba tiprása Szerbia esetében előfutára azoknak a problémáknak, amelyekkel ma mindannyian szembesülünk - emelte ki Aleksandar Vučić az ENSZ Közgyűlésének 78. ülésszakán New Yorkban. A béke tiltott szóvá vált, és a nagyhatalmaknak csak az elvek maradtak meg, de hamisak – mondta a szerb államfő, hangsúlyozva, hogy működik a kettős mérce alkalmazása. Felszólalásában kiemelte, hogy Szerbia továbbra is támogatja valamennyi ENSZ tagország területi integritását és szuverenitását.

Aleksandar Vučić azt mondta, hogy "egy kis ország elnökeként" nem tud és nincs is joga a nagyhatalmak közötti kapcsolatokról beszélni, de arról igen, hogy milyen szörnyű következményekkel járhat ha nem tisztelik a nemzetközi jogot. Emlékeztetett: a Szerbia feldarabolására tett kísérlet, amely még mindig tart, hivatalosan 2008-ban kezdődött Koszovó és Metóhia függetlenségének egyoldalú kikiáltásával. Az ENSZ Alapokmányának sárba tiprása Szerbia esetében az egyik látható előfutára volt azoknak a problémának, amelyekkel ma mindannyian szembesülünk, és amelyek messze túlmutatnak Szerbia és a régió határain - fogalmazott Vučić. Beszédében rámutatott: a német miniszter azt mondta, hogy Berlin szilárdan ragaszkodik az ENSZ Alapokmányához és ez soha nem fog változni.

„Mindez jó lenne, ha igaz lenne. Szinte az összes nagy nyugati hatalom brutálisan sárba taposta mind az ENSZ Alapokmányát, mind az ENSZ 1244-es határozatát, amelyet ebben a házban fogadtak el. Éppen azokat az elveket sértették meg, amelyeket ma védenek, és ez pontosan 15 évvel ezelőtt történt, ítélet nélkül a történelemben, amikor a legerősebb 19 ország úgy döntött, az ENSZ Biztonsági Tanácsa nélkül, ismétlem, az ENSZ Biztonsági Tanácsának minden döntése nélkül, hogy brutálisan megtámad és megbüntet egy szuverén országot európai földön, ahogy mondták, a humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében.”

Vučić hangsúlyozta: nem nevettek ezen hangosan, amikor Oroszország elnöke ugyanezekkel a szavakkal indokolta Ukrajna elleni támadását, mert elfelejtették, hogy ők maguk is ugyanezt a magyarázatot adták. Kiemelte: Szerbia soha nem tette be a lábát más ország területére, és nem is veszélyeztette annak fennmaradását, de 24 évvel ezelőtt a 19 legerősebb ország nem kegyelmezett Szerbiának. Azóta a koszovói szerbek 70 százaléka elhagyta otthonát, és most 300 ezerrel több albán él Koszovóban. Ennyit a jogról, ennyit az igazságszolgáltatásról – mondta az elnök. A legrosszabb az, hogy mindazok, akik agressziót követtek el Szerbia ellen, ma Ukrajna területi integritásáról beszélnek nekünk, mintha mi nem támogatnánk Ukrajna területi integritását. Támogatjuk és támogatni is fogjuk, mert nem változnak az elveink és a politikánk, függetlenül az Orosz Föderációval fennálló évszázados barátságtól – emelte ki Vučić.

„Amikor a Szerb Köztársaság területi integritásáról kérdezzük őket, és arról, hogy mit tettek a hazámmal, a válasz az, amit önök, a világ kis országainak képviselői számtalanszor hallottak: ne menjetek vissza a múltba, nézzetek a jövő felé, mert az országotok csak így fejlődhet. Amikor Ukrajna, Szerbia vagy bármely más ország területi integritásáról van szó, jogunk van kicsit többet beszélni róla, mint nekik.”

A béke szó tiltottá vált, mert mindenkinek megvannak a kedvencei és a bűnösei – mutatott rá Vučić, kiemelve, hogy a nagyhatalmaknak csak az elvek maradtak, de azok hamisak. A szerb elnök elmondta, hogy ma Koszovóban nem titkolt erőszakot alkalmaznak Albin Kurti szeparatista hatóságai a helyi szerbek ellen. Rámutatott: most is, amikor ebben a teremben ülnek a terrorkampány részeként koholt vádak alapján letartóztatott szerbek kerülnek Kurti börtöneibe. Vučić kiemelte: egy olyan kis ország, mint Szerbia, felemeli a szavát és harcol a nemzetközileg elismert határok sérthetetlensége, a területi integritás, a szuverenitás és a politikai függetlenség elveinek egyetemes érvényesítéséért és a maga kis erejével, de nagy elszántsággal és bátorsággal védi azokat az elveket, amelyekre a világot fel kell építeni. Nem a napi politika és saját szükségleteink miatt változtattunk az elveinken. Aláhúzta: ahogyan Szerbia integritását védjük, úgy védjük minden ENSZ-tagország integritását is.

ENSZ

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.