Ugrás a tartalomra

Vučić a klímaválságról, az ohridi megállapodásról, egyetemista kártyákról Dubajban

2023.12.01
21:09
Forrás
Tanjug
Aleksandar Vučić nem tartja lehetségesnek, hogy az ohridi megállapodás egésze a 35. fejezetbe kerüljön, mert – mint mondta – ez de facto bezárná a kaput Szerbia előtt.

A szerb elnök arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy egy ilyen javaslat hátráltatja Szerbiát, vagy zöld utat jelent a Szerb Községek Közösségének megalakulása számára.

Vučić Dubajban az ENSZ klímacsúcsán találkozott az Egyesült Arab Emirátusok vezetőjével, Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejkkel is, akiről azt mondta, hogy Szerbia nagy barátja, aki előtte Emmanuel Macron francia elnökkel, majd utána Recep Tayyip Erdogan török ​​elnökkel, valamint Olaf Scholz német kancellárral tárgyalt. Így elég egyértelmű, hogy olyanok társaságában vagyunk, akik nálunk sokkal fontosabbak a világon - mondta Vučić. Kijelentette, hogy a klímaváltozás nagy probléma a világ számára, és katasztrofális az emberiség számára, különösen a tenger által körülvett országok számára, ami az országok és az egész világ gazdaságát is érinti. Hozzátette, meg kell védenünk a levegőt és az egész földet az emberek, az egészségesebb élet és egy egészségesebb bolygó érdekében, de rámutatott, hogy ehhez komoly pénzekre van szükség.

Aleksandar Vučić arról is beszélt, hogy 90 ezer egyetemista kártyát kell kiosztani, amelyek mától aktívak, a középiskolásoknak pedig péntekig meg kell kapniuk a pénzt. Nagyon örülök, hogy a nyugdíjasaink megkapták a 20 ezer dinárt. Hiszem, hogy tudnak majd vásárolni valamit maguknak, de a hozzátartozóiknak is tudnak venni valamit, megörvendeztetni őket valamivel – tette hozzá Vučić.

Aleksandar Vučić
Dubaj
klímacsúcs

Most

14:02, Frissítve: 16:34

Jogászkonferencia Palicson

Határtalan kisebbségi jogvédelem címmel tartanak jogász konferenciát Palicson. Az eseményt a Vajdasági Magyar Jogász Egylet a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézettel karöltve szervezte meg.

Népszerű