Ugrás a tartalomra

„Vučić a mini vízerőművek kiépítésének megtiltását fogja javasolni”

2019.09.28
19:44
2024.03.19
08:48
Forrás
Szerbiai RTV
Aleksandar Vučić azt fogja javasolni a kormánynak, hogy tiltsa meg a mini vízerőművek kiépítését a védett területeken - mondta Ratko Ristić, a Belgrádi Egyetem Erdészeti Karának dékánja.

A szerb elnök ezt akkor jelentette ki, amikor találkozott a Védjük meg a Stara planina hegység folyóit nevű egyesület aktivistáival. Ristić szerint ezzel a döntéssel Szerbia lenne az első ország, amely ezt megtette. Úgy gondoljuk, hogy konstruktív volt a beszélgetés a szerb elnökkel, és nagy lépést jelent a mini vízerőművek kiépítési problémájának megoldása során - mondta Ristić.

mini vízerőmű

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.