Ugrás a tartalomra

Vučić: Szobrot állítunk Zoran Đinđić emlékére (videó)

2016.05.30
15:19
Emlékművet állítanak Zoran Đinđić meggyilkolt kormányfőnek, tíz nap múlva kiderítik, ki rombolt Belgrádban a Savamalán, a kormány összetételéről pedig még tárgyalnak a haladók
Emlékművet állítanak Zoran Đinđić meggyilkolt kormányfőnek, tíz nap múlva kiderítik, ki rombolt Belgrádban a Savamalán, a kormány összetételéről pedig még tárgyalnak a haladók. Ezekről beszélt Aleksandar Vučić kormányalakító az egyik szerbiai kereskedelmi csatorna műsorában. Leszögezte, nem engedi meg, hogy tönkretegyék a külföldi pénzekből finanszírozott Belgrád a vízen projektet, mert szerinte ez a lehető legjobb terv, amelyre már 70 éve várnak, és nagy bevételt hozhat Szerbiának is. Aleksandar Vučić nem árulta el, kik lesznek az új kormány miniszterei, de több, jelenlegi tárcavezetőit is méltatott. Úgy fogalmazott, arra törekszik, hogy mindenkinek megtalálja a helyét, a csapat eredményeiért pedig ő maga felel majd. Vučić elmondta, többek között a Liberális Demokrata Párttal is tárgyal, bár szerinte velük nem könnyű kormányt alakítani.



Még nem tudja, hogy Ivica Dačić tagja lesz-e a kormánynak. Annyit azonban elmondott, hogy a szocialisták vezetője a hatalom legjobb technológusa, szereti a hatalmat, és a hatalom is kedveli Dačićot. Ennek ellenére senkitől, beleértve a világhatalmak vezetőit is, nem tűri el azt, hogy beleszóljon a szuverén és független államot illető döntésekbe. Vučić leszögezte, a kormánynak létre kell jönnie, még mielőtt Kína államfője június végén Szerbiába látogat. A Szerb Haladó Párt a köztársasági parlamentben egy vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi majd, amelynek feladata a választások kapcsán történt szabályellenességek kivizsgálása lesz. Aleksandar Vučić aláhúzta, pártja a választások előtti 55 helyett ma 150 községben van hatalmon, Vajdaságban pedig a 45 közül a korábbi 3-4 helyett most 41-42 helyen vezetnek. A jövő évi elnökválasztásra utaló kérdésre Aleksandar Vučić úgy felelt, tudja kit támogat majd, és abban is biztos, hogy az a jelölt győzedelmeskedik majd. A támogatott elnökjelölt nevét azonban nem fedte fel, egyebek mellett azért sem, mert szerinte még túl korai lenne. Aleksandar Vučić azt is elmondta, hogy szobrot állítanak Zoran Đinđić néhai kormányfő emlékének, amely a meggyilkolt politikus halálának 15. évfordulójára, 2018-ra készül el. Az emlékművet azért emelik, hogy egyértelművé váljon, soha többé egyetlen miniszterelnököt sem félemlíttethet vagy ölhet meg senki - hangsúlyozta Vučić.
Aleksandar Vučić
Zoran Đinđić
szobor

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.