Ugrás a tartalomra

Vučić tegnap este az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjével tárgyalt

2017.01.28
09:19
Aleksandar Vučić szerb kormányfő Fehéroroszországból való hazatérését követően tegnap este David McAllisterrel, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjével találkozott Belgrádban
Aleksandar Vučić szerb kormányfő Fehéroroszországból való hazatérését követően tegnap este David McAllisterrel, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjével találkozott Belgrádban. Az egyeztetést követően Vučić a Szerbiai Szocialista Párt és az Egységes Szerbia vezetőivel is asztalhoz ült. A találkozó témája a pártok közötti további együttműködés, és a nem sokára esedékes elnökválasztás volt. A Szerbiai Szocialista Párt elnöke, Ivica Dačić a találkozót követően elmondta, a haladókkal való együttműködés fontos Szerbia számára, ugyanis csak így lehetséges a kormányprogram megvalósítása. (Tanjug)
Ivica Dačić
Aleksandar Vučić
David McAllister

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.