Ugrás a tartalomra

Gruevszki megkapta a menekültstátuszt

2018.11.20
16:20
Forrás
HVG, Magyar Idők, 24.hu
Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő megkapta a politikai menekültstátuszt Magyarországon - írja a Magyar Idők.

Összefoglalójuk szerint Gruevszki november 10-én nyújtotta be menedékkérelmét Magyarországnak, és 12-én hallgatták meg Budapesten. A menedékkérelmében megfogalmazott indoklása szerint „a jelenlegi macedón kormány antidemokratikus lépésekkel, mindennemű jogi bizonyíték nélkül akarja elvenni a szabadságát, visszaélve az ügyészi és bírósági rendszerrel. Azt írta, koholt vádak alapján eljárások indultak ellene. A volt macedón kormányfőt egy korrupciós ügyben ítélték kétéves börtönbüntetésre. Gruevszki a tiranai magyar nagykövetségen jelentkezett, onnan magyar diplomáciai segítséggel hozták Magyarországra. Nikola Gruevszki Macedóniában 2016 januárjában egy lehallgatási botrányba bukott bele, amikor kiderült, hogy 20 ezer ember telefonját figyelték meg az országban, és emiatt tiltakozások kezdődtek kormánya ellen. 

Nikola Gruevszki
menekültstátusz

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.