Ugrás a tartalomra

Ismét útra kel az Össznemzeti Zarándokvonat

2022.03.31
18:21
2022.03.31
19:40
Forrás
Pannon RTV
Két év kényszerszünet után ismét közlekedik majd a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba.

A nagy sikerű Össznemzeti Zarándokvonat június 3-án indul és 6-án, pünkösdhétfőn érkezik vissza. Idén lesz 125 éve, hogy megszületett Tamási Áron író, az ő arcképével díszített mozdony húzza majd a vonatot.

A vonat Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom és Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Ezt követően a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, a két vonat együtt indul Erdélybe. Mező Tibor, ügyvezető, Kárpáteurópa Utazási iroda: „A vonatunk fővédnöke, ahogy korábban éveken keresztül, Böjte Csaba testvér, illetve díszvendégünk, Dévai Nagy Kamilla. Alig várjuk mindannyian az indulást. Remélem minél többen leszünk. Van még két hónapunk. A Keletiben megáldják papok, mind a katolikus, mind a protestáns részéről a Kamillánk gyönyörű zenéjével együtt.”

A vonaton népzenészek játsszák majd mindig annak a tájnak a zenéjét, ahol a vonat éppen áthalad - tette hozzá Mező Tibor. Az eseményen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy idén Tamási Áronra is emlékeznek. „Nemcsak oktatási, gazdasági, kulturális módon egységes a magyar nemzet, hanem ünnepeiben is egységes a magyar nemzet. Egy ilyen ünnep a Csíksomlyói búcsú, és ilyen a nemzeti összetartozás napja is. Az idén pontosan egy napon lesz a kettő, hiszen a Csíksomlyói búcsú pünkösdöt megelőző szombat éppen június 4-e. Ez a június 4-e a Tamási Áron-emlékévben lesz, hiszen az idén szeptember 19-én lesz 125 esztendeje annak, hogy Tamási Áron Farkaslakán megszületett.”

Potápi Árpád János hozzátette, nemcsak az erdélyi magyarság, hanem a magyar nemzet egyik legnagyobb irodalmi alakjáról van szó. Az évforduló alkalmából a Tamási Áron arcképével díszített mozdony húzza idén a csíksomlyói zarándokvonatot.

Össznemzeti Zarándokvonat

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.