Ugrás a tartalomra

Kategóriájában ismét Európa legjobb állatkertje lett a Nyíregyházi Állatpark

2018.11.22
21:20
2024.03.19
08:43
Forrás
MTI
A Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen a 250 ezer és 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában, a felmérést az egyik független állatkerti elemző szervezet készítette.

Anthony Sheridan állatkertszakértő alapítványa 29 ország 126 állatkertjét vizsgálta meg mintegy negyven szempont alapján. A Nyíregyházi Állatpark a félmillió látogatószám alatti kategóriában negyvennégy állatpark közül lett a legjobb 2018-ban, megismételve ezzel a 2015-ben - két másik dániai állatparkkal holtversenyben - elért elsőségét.

A kiemelkedő jelentőségű és ikonikus állatkollekciójával, folyamatos fejlesztéseivel Európa legjobb tizenkét állatkertje közé emelkedett a nyíregyházi Sóstó Zoo - emelte ki a szakember.

A díjátadással egybekötött eseményen Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, hogy huszonkét éves története alatt az idei lesz a több mint ötezer állatot bemutató sóstógyógyfürdői látványosság legjobb szezonja, az előzetes adatok szerint az állatpark év végéig átlépi az 530 ezres látogatószámot.

Nyíregyházi Állatpark

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.