Ugrás a tartalomra

Kedvezményesen utazhatnak a határon túli magyarok Magyarországon

2024.02.29
14:30
2024.02.29
21:31
Forrás
Pannon RTV
Új időszámítás kezdődik a közlekedésben Magyarországon március elsején, ami négymillió ember életét fogja jobbá tenni – jelentette ki Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter.

Lázár kiemelte, március elsejével indul az elmúlt évek legnagyobb rezsicsökkentése: olcsóbban, gyorsabban, egyszerűbben és igazságosabb feltételekkel juthat célba mintegy négy millió ember.

Holnaptól 700 ezer, 6 és 14 év közötti gyerek utazhat ingyen a hat év alattiakon kívül, egymillió 14 és 25 év közötti fiatalnak biztosítják a félárú közlekedést, köztük azoknak is, akiknek nincs tanulói jogviszonyuk, és emiatt eddig nem vehették igénybe az ötven százalékos kedvezményt. Ezenkívül hasonlóan a 65 év felettiekhez, a mintegy 300 ezer 65 év alatti nyugdíjasnak is ingyenes lesz a helyközi közlekedés, amit körülbelül 200 ezer nagycsaládnak szintén ingyenessé tesznek, ez hozzávetőlegesen egymillió embert jelent. Az állami szektor dolgozói féláron vehetik igénybe a helyközi közlekedést, csak regisztrálniuk kell, az eddigi bélyegzős rendszer megszűnik. Kedvezményt kapnak a határon túli magyarok is - emelte ki Lázár János.

Lázár János, építési és közlekedési miniszter, Magyarország: 900 ezer olyan honfitársunk van, aki magyar igazolvánnyal rendelkezik. Számukra eddig is volt kedvezmény. Most azonban a magyar igazolvány felmutatása mellett, évi 12 alkalommal ingyenesen fogjuk az utazást biztosítani számukra. Van 280 ezer magyar fogyatékos akik eddig 90 százalék díjtámogatásban részesültek, magyarul 10 százalékért cserébe utaztak. Számukra a holnapi naptól teljes egészében ingyenessé tesszük a közlekedést, ingyenessé tesszük az utazást.

lazar jános
Magyarország
Szabadka-Szeged vasútvonal
vonatjárat

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.