Ugrás a tartalomra

Létrejött az egységes felvidéki magyar párt

2021.10.02
16:25
2021.10.02
20:12
Forrás
Közlemény, MTI
Szövetség néven, három párt - a Magyar Közösség Pártja, a Most-Híd és az Összefogás - összeolvadásával létrejött az egységes felvidéki magyar párt - jelentették be az új politikai tömörülés vezetői az alakuló kongresszus után tartott tájékoztatón.

Az új párt létrejöttét közel kétéves egyeztetések előzték meg. A kongresszus 140 résztvevője Forró Krisztiánt, az MKP elnökét választotta meg a Szövetség elnökének. A párt Országos Tanácsának elnöke Solymos László, a Most-Híd elnöke, az alelnöke pedig Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke lett.

Levélben gratulált Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár az új felvidéki magyar párt, a Szövetség megalakulásához Forró Krisztiánnak, a Szövetség szombaton megválasztott elnökének. Az államtitkár kiemelte: „A magyarság számára ez egy sorsdöntő pillanat, hiszen a bő egy évtizede tartó megosztottság után újra egységessé válhat a felvidéki magyar közösség.” Az államtitkár jókívánságait fejezte ki Forró Krisztiánnak, a Szövetség megválasztott elnökének, hangsúlyozva: „Ez a tisztség az eddiginél még nagyobb felelősséggel jár, hiszen a most épülő felvidéki együttműködési modell megóvása, megerősítése mindennél fontosabb.”

Az államtitkár úgy fogalmazott: „Legyen a Szövetség az az erő, amely képes megjeleníteni a felvidéki magyarság politikai sokszínűségét, miközben megőrzi a cselekvés egységét.” Potápi Árpád János levelében hangsúlyozta: „Magyarország elkötelezett abban, hogy minden lehetséges támogatást megadjon a külhoni magyarság megmaradásához és szülőföldön való boldogulásához”.

Szövetség
Felvidék
Magyar Közösség Pártja
Most-Híd
Összefogás

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.