Ugrás a tartalomra

Novák Katalin: Soha nem látott lehetőséghez jutnak a családok

2019.07.01
11:04
Forrás
MTI
Július elsejétől bővült a családtámogatási rendszer, soha nem látott lehetőséget kapnak a családalapítás előtt állók és a már gyereket nevelő családok.

Ezt mondta a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán. Novák Katalin azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy hétfőtől lehet igényelni a babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezményhez kapcsolódó kamattámogatott kölcsönt, a jelzáloghitelek elengedésének bővített változatát, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását. A legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatás feltételeiről elmondta, házasnak kell lenni az igényléséhez, a feleségnek 40 évnél fiatalabbnak, és alapvetően azoknak szól, akik gyerekeket terveznek, de azok is kérhetik, akiknek már van gyerekük. A zökkenőmentes indulás érdekében könnyítettek a feltételeken, és júliusra átmeneti időszakot határoztak meg, így a júliusban született gyerekek után utólag is igényelhető a hitel, és illetékmentessé tették a társadalombiztosítási jogviszony igazolás kikérését - ismertette az államtitkár. Hozzátette, azok, akik a központi hitelinformációs listán (KHR) listán még rajta vannak, mert volt késedelmes tartozásuk, de azt már visszafizették, szintén igényelhetik a babaváró támogatást. Novák Katalin szólt az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek elengedésének bővüléséről is: már a második gyereknél egymillió, a harmadiknál négymillió, további gyerekek születésekor pedig egy-egy millió forint elengedését lehet kérni, és ez a csok-kölcsönökre is igaz. A garantáltan három százalék alatti csok-kölcsönt hétfőtől már használt ingatlanra is lehet igényelni: két gyerek vállalása vagy nevelése esetén 10 millió, három gyereknél 15 millió forintot lehet felvenni - mondta el az államtitkár.

Kitért arra is, hogy elindul a falusi csok, amelynek újdonsága, hogy nemcsak használt lakás vásárlására, hanem annak felújítására is fel lehet használni a támogatást. Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a babaváró támogatásról elmondta azt is, hogy a törlesztőrészlete maximum 50 ezer forint lehet, igényléséhez pedig a házaspár egyik tagjának legalább hároméves biztosítotti jogviszonyra van szüksége, amely lehet akár felsőoktatásban eltöltött időszak is. A támogatásokról az érdeklődők többet megtudhatnak a csalad.hu oldalon, valamint a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon - fűzte hozzá.

Novák Katalin
családtámogatás

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.