Ugrás a tartalomra

Orbán: minden élet számít

2020.11.13
08:57
2020.11.13
12:27
Forrás
MTI
"Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít" - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A magyar kormányfő azt mondta, jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg a koronavírus-járvány miatt szükséges szigorító intézkedéseket, és így 99 százalék feletti az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer működőképes marad, és minden magyar megkapja a tisztességes ellátást.

Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatára úgy döntött, 5 százalékra csökkentik az elvitelre készülő ételek áfáját.

Hozzátette: elkötelezett az iránt, hogy jövőre érezhető mértékű adócsökkentés legyen, ha kell, a központi büdzsé és az önkormányzati költségvetések is vállalják ezt.

A koronavírus elleni vakcina ügyében elmondta, elsőként az egészségügyi dolgozókat fogják beoltani, mert veszélyben vannak, és rájuk van a legnagyobb szükség.

Orbán Viktor, kormányfő, Magyarország: „Az a jó, ha minél több vakcina áll rendelkezésre. A vakcina nem lesz kötelező, a mi feladatunk, hogy segítsünk az embereknek, hogy lehessen választási lehetőségük. Lesz vakcina, és akkor győzni fogunk a végén, mert meg tudjuk majd magunkat védeni a vírussal szemben. Arra kérek mindenkit, hogy addig tartson ki.”

Orbán Viktor
koronavírus

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.