Ugrás a tartalomra

Potápi: Harminc százalékkal többen pályáztak a Határtalanul! kirándulási programra

2019.05.17
09:52
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Az idén 30 százalékkal többen pályáztak a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra. 2219 pályázat érkezett be - mondta Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár.

Idén is több tízezer magyarországi diák utazhat külhoni magyarlakta vidékekre, illetve iskolába a Határtalanul! programnak köszönhetően. A magyar kormány támogatásával megvalósuló diákutaztatási projektre idén 30 százalékkal több pályázat érkezett be, mint a korábbi években – közölte budapesti sajtótájékoztatóján Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A program fő célja, hogy a tanulók barátságokat kössenek a határon túl élő magyar diáktársaikkal.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Határtalanul! nevet viselő diákutaztatási program 2011-ben vette kezdetét, az első magyar diákokkal teli autóbuszok pedig innen Budapestről indultak el a határon túli magyar lakta vidékekre. A magyar kormány támogatásának köszönhetően azóta több mint 300 ezer tanuló szerzett örök emléket.

Idén a Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákja is utazhatnak. A magyarországi Bugyiról érkező tanulók már nagyon várják a kirándulást. Szatmári Dorina, tanuló, Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Bugyi, Magyarország: „16-an megyünk, körülbelül két hét múlva. Erdélybe, azon belül Barótra és nagyon várjuk már az utazást.”

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Határtalanul! diákutaztatási program évről évre egyre népszerűbb. Idén mintegy 30 százalékkal több pályázat érkezett mint tavaly – mondta mai budapesti sajtótájékoztatóján Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára: „Ez azt jelenti, hogy 2019-ben összesen 2219 pályázat jött be. Ez jelentős növekedés a tavalyi évhez képest, illetve az előző éviekhez képest. Ezen kívül tájékoztató napokat szerveztünk meg. Az összes magyarországi megyében volt ilyen tájékoztató nap annak érdekében, hogy a pályázatok minél sikeresebbek legyenek és teljesebbek legyenek és, hogy a pályázati időszakban tudjunk válaszolni a kérdésekre.”

Az elképzelések szerint a magyar kormány által támogatott diákutaztatási program az elkövetkező években még gazdagabb lehetőségeket biztosíthat a résztvevőknek. Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Magyarország: „Szeretnénk azt, hogy az eddig látogatott régiók mellé más kevésbé ismert tájak is be tudnának emelkedni és máshová is lejutnának magyarországi diákok. A távlati célunk az pedig a következő években, hogy egyre inkább a határon túli magyar diákokat tudjuk áthozni Magyarországra a programnak megfelelően, illetve nem csak Magyarországra, hanem a határon túli régiók között is szorosabb együttműködést tudjunk kialakítani.”

A sajtótájékoztatót követően a Bugyiról Budapestre érkező nyertes tanulók egy interaktív foglalkozás mellett a székelyföldi Kelekótya együttes előadását is láthatták.

Határtalanul

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.