Ugrás a tartalomra

Több mint száz program várja Budapesten az ünneplőket

2023.08.14
18:02
2023.08.14
18:16
Forrás
MTI
Több mint száz program várja az államalapítás ünnepén a magyar fővárosba látogatókat, a Szent István-nap rendezvényeit záró ünnepi tűzijátékot idén is látványos fényjáték, épületfestés és drónshow kíséri majd.

    Az államalapítás hétvégéjén országszerte számtalan program közül lehet választani, azonban a közös ünneplésre ezekben a napokban hagyományosan Budapestre érkezik a legtöbb bel- és külföldi vendég. A Magyar Turisztikai Ügynökség közölte: az államalapítást ünneplő programsorozatban húsznál is több rendezvényhelyszínen több száz program közül válogathatnak az érdeklődők három napon át.
    A rendezvénysorozat a főváros legnépszerűbb és turisztikai szempontból is leginkább vonzó részein zajlik majd, egyebek mellett a Budai Vár, a Várkert Bazár, a Tabán, a Szabadság tér, az Andrássy út, a Városliget, a Nehru-part ad otthont az eseményeknek. Hozzátették: a Szent István-napi rendezvénysorozatot a nemzetközi szakma az egyik legjobb európai rendezvényként tartja számon.
    Az MTÜ tájékoztatása szerint 14 minifesztivál mellett a Magyar Ízek Utcája és a hagyományos népi mesterségeket felvonultató Mesterségek Ünnepe is várja a családokat.
    A legkisebbek számára a Varázsliget gondoskodik a szórakozásról, mesekiállítás, cirkuszi játszóház, bábszínház, valamint hazai és nemzetközi fesztiválok artistái színesítik a programot. A nagyobbaknak pedig a Hősök útja kínál igazi kalandot, ahol hét magyar hős egy-egy tettét eleveníti fel mintegy 150 hagyományőrző és színész - írták.
    Hozzátették: a zenerajongók a Vigadó előtti téren Magyarország legkiválóbb bárzongoristáinak előadásait élvezhetik, míg a Filozófusok kertjében a Panorama Classical nyújt élőzenei koncertélményt. A könnyűzene szerelmeseit a Road Movie Live várja, ahol népszerű magyar zenekarok és énekesek adnak elő egy-egy régió, város, falu, vagy akár csak egy utca által ihletett dalokat. A fesztiválhangulathoz a Divat & Design Fesztivál, valamint az Erzsébet téri Szabadrét és Retro Fesztivál is hozzájárul - írták. A Csárdafesztiválon hagyományos magyar ételeket nóta és cigányzene, népzenei és néptáncelőadások kísérik.
    Kiemelték: a Szent István-napra kilátogató vendégek idén is fix és méltányos áron vásárolhatják meg a rendezvényhelyszíneken kínált ételeket és italokat a SZIN Bisztrókban.
    A rendezvénysorozat záróeseményeként idén is a már több mint százéves hagyományra visszatekintő Szent István-napi tűzijátékban gyönyörködhetnek az ünneplők. A finálét a 230 indítási pontról kilőtt, mintegy 34 ezer pirotechnikai effekt, valamint az azokat kísérő fényjáték, épületfestés és a 800 drón részvételével zajló látványos show teszi majd igazán felejthetetlenné - írták.

Budapest
augusztus 20.
Szent István-nap

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.