Ugrás a tartalomra

Bajnokok Ligája - Az UEFA engedélyezte a Barcelona indulását

2023.07.01
14:43
Forrás
MTI
Az Európai Labdarúgó Szövetségtől megkapta az engedélyt, így az FC Barcelona indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában - értesült az AS madridi sportnapilap.

Az újság szerint az UEFA licenceket elbíráló bizottsága egyhangúlag döntött a spanyol bajnok BL-rajtjának jóváhagyása mellett. A lap hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a határozatot felülvizsgálhatják, ha új tények derülnek ki a spanyol játékvezetői bizottság korábbi alelnöke, Jose Maria Enriquez Negreira ügyében, amely miatt az UEFA eljárást indított a katalán klub ellen.

Korábbi sajtóértesülések szerint 2001 és 2018 között Negreira mintegy 7 millió eurót kapott a Barcelonától a játékvezetők munkájával kapcsolatos tanácsok fejében. Az UEFA vizsgálata viszont eddig semmi olyan bizonyítékra nem derített fényt, hogy a Barca meccseredményeire hatással lettek volna a Negreira részére érkező kifizetések.

UEFA
Bajnokok Ligája
FC Barcelona

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.