Ugrás a tartalomra

Birkózóiskola nyílt Bácskossuthfalván

2023.11.20
18:10
2023.11.20
19:27
Forrás
Pannon RTV
Megtartották a Vajdasági Birkózóakadémia kihelyezett tagozatának első edzését a településen. Több mint ötven sportolni vágyó gyerek szeretne megismerkedni a sporttal, amelynek az Idős Kovács Gyula Általános Iskola tornaterme ad otthont.

A birkózóiskolába általános iskolás lányok és fiúk egyaránt jelentkezhettek.

Vukšić Lázár:
„- Eléggé érdekes sport, meg jó.
- Próbáltad már korábban?
- Nem, kivéve egyszer, amikor eljöttek, akkor kipróbáltam.”

A birkózás már az 1950-es években jelen volt Bácskossuthfalván. A településről származik például Gracza Ferenc is.

Papp László, tanácselnök, Bácskossuthfalva HK: „Hetven év távlatából nagy öröm, hogy újra lesz birkózás a településen. Meg az is nagy öröm, hogy a fiatalok és a szülők is elfogadják és támogatják azt, hogy a gyerekeknek itt nemcsak kikapcsolódás, hanem egy felkészülés is egyben. Én azt gondolom, hogy a sportra nagy szükség van.”

Az Idős Kovács Gyula Általános Iskola nemcsak a helyszínt biztosítja a kis birkózóknak, hanem a tornatanárt is, aki a hivatásos edzőnek segít. A sport egyébként ingyenes minden érdeklődő diák számára.

Méhes Béla, a VMSZ bácskossuthfalvi helyi szervezetének elnöke: „Nemcsak, hogy ingyenes, hanem kapják az edzőt is vele, emellett még a felszerelést is. Sőt, akik kitartóbbak, és itt nem több évre gondolok, hanem akár egy fél év után is már egy teljes, ami birkózáshoz szükségeltetik, felszerelés, mindent meg fognak kapni ezek a gyerekek.”

Várhatóan heti három alkalommal másfél órás edzéseket tartanak majd Bácskossuthfalván. A tervek szerint hétfőn, szerdán és csütörtökön.

Bálint Zoltán, ügyvezető, Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány: „Bácskossuthfalva a kilencedik helység, ahol Vajdaság területén az akadémia birkózóiskolát hozott létre. A cél az, hogy minden olyan, főként magyarlakta településre elhozzuk ezt a sportot, hiszen ez egy nagyon komplex sport, egy ősi sport. Minden gyereknek a génjeibe benne van a birkózás.”

A Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány ügyvezetője kiemelte, ebben a hónapban még Pacséron és Magyarcsernyén is elkezdi működését a birkózóiskola.

birkózóiskola
Bácskossuthfalva
birkózás

Most

19:45

Orbán Viktor Andrej Babissal tárgyalt

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Andrej Babissal, Csehország korábbi miniszterelnökével, a cseh ANO párt elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
17:22, Frissítve: 18:47

A hajdújárási Lurkóházban járt a Mikulás

Az Old Bikers Vajdasági Motorosklub tagjai ismét megajándékozták a hajdújárási Lurkóház kis védenceit. Idén 23 gyermek örülhetett a karácsonyi csomagoknak. A kicsik minden évben készülnek a Mikulások érkezésére, ez idén sem volt másként.

Népszerű