Ugrás a tartalomra

Đoković bejutott a második fordulóba

2012.07.30
06:39
2020.02.29
08:51
A második helyen kiemelt Novak Đoković bejutott a második fordulóba a londoni olimpia tenisztornáján
A második helyen kiemelt Novak Đoković bejutott a második fordulóba a londoni olimpia tenisztornáján. Az olasz Fabio Fogninit verte meg. Ennek ellenére a szerb teniszező úgy értékelte, hogy nem volt elég energikus, erős a játéka, ezt azzal magyarázta, hogy Wimbledon óta nem játszott, és mert az eső miatt csúszott a meccs kezdete. (MTI, Blic) 
London
Novak Đoković

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.