Ugrás a tartalomra

Döntetlent játszott a szerb és az ír labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezők első fordulójában (videó)

2016.09.06
17:00
Megkezdődtek a 2018-as oroszországi foci Világbajnokság selejtezői
Megkezdődtek a 2018-as oroszországi foci Világbajnokság selejtezői. Szeptember első hétfőjén Szerbia válogatottja 2:2-es döntetlen játszott Belgrádban az ír válogatottal. Mindkét csapat elégedett a szerzett egy ponttal.            Szerbia és Írország legjobb labdarúgói is nagy elvárásokkal futottak ki a Rajko Mitić, egykori Marakana stadion gyepére. A mérkőzés előtt mindkét együttes szövetségi kapitánya óvatosan nyilatkozott az elvárásairól, hiszen tudták, hogy nehéz dolguk lesz. Slavoljub Muslin és csapata szerette volna jól kezdeni a kvalifikációt, mivel az utóbbi években a szerb válogatott alulteljesített a nemzetközi porondon. A mérkőzést a szerbiai csapat szerencsétlenül kezdte és már három perc után hátrányba került. Az írek első találatát Hendrick szerezte. Ez után a szerb csapat vette át a mérkőzés irányítását és sok helyzetet alakítottak ki, de az első félidőben nem sikerült bevenniük Randolph kapuját.



A második félidőben már konkrétabb helyzeteket alakítottak ki Muslin kiválasztottjai. A szerbek egyenlítő gólját Kostić szerezte a mérkőzés 62-ik percében. Hét percre rá pedig Tadić büntetőből megszerezte a vezetést. A mérkőzés 2:2-es végeredményét a 81. percben Murphy állította be. A mérkőzést követően Martin O'Neill és Slavoljub Muslin azt mondták, elégedettek a döntetlen eredménnyel. Szerbia következő ellenfele a világbajnoki selejtezőkben október 6-án a moldáviai nemzeti válogatott lesz.
foci
válogatott
szerb-ír

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.