Ugrás a tartalomra

Finálét játszhat New Yorkban Novak Đoković

2023.09.09
07:54
Forrás
Pannon RTV, Nemzeti Sport
A szerb teniszező a US Open férfi egyesének első elődöntőjében három játszmában legyőzte az amerikai Ben Sheltont.

Đoković az első játszma közepén tudott először brékelni, előnyét pedig végigvitte. A második szettben kétszer is elvette ellenfele adogatását, így ezt is könnyedén hozta. A harmadik is brékkel indult, ám Shelton visszajött. A játszma vége szoros volt, a szerb meglepetésre 6:5-nél nem tudta kiszerválni a mérkőzést, pedig még labdája is volt hozzá. A rövidítésben aztán Đoković minibrékekkel korán megnyugtató előnybe került, s a második meccslabdáját már kihasználta.

A szerb teniszező karrierje 36. Grand Slam-fináléját játssza vasárnap, amelyen a 24. GS-trófeájáért száll harcba. Ellenfele a harmadik kiemelt Danyiil Medvegyev lesz.

Novak Đoković
US Open
tenisz

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.