Ugrás a tartalomra

Foci: Úgy tűnik, elmarad az Eb-selejtező, Magyarország továbbjut

2023.11.13
16:42
2023.11.13
16:48
Forrás
NSO
A bolgár sajtó a plovdivi önkormányzat közleményére hivatkozva tényként közli, hogy hétfőn megerősítették korábbi döntésüket és nem járulnak hozzá a Bulgária–Magyarország Eb-selejtező megrendezéséhez a Hriszto Botev Stadionban.

Azzal, hogy a plovdivi önkormányzat megerősítette korábbi döntését, és nem adja át használatra a bolgár szövetségnek a Hriszto Botev Stadiont a csütörtöki, Magyarország elleni Eb-selejtezőre, jelen állás szerint a bolgár szövetség nem fogja tudni megrendezni a mérkőzést. Azt ugyanis a hétvégén már bejelentette a bolgár szövetség, hogy az idő rövidsége miatt további költöztetésre nincs lehetőség.

A bolgár szövetség korábban úgy fogalmazott, ha a plovdivi önkormányzat nem engedélyezi a meccs megrendezését, akkor nem lesz Eb-selejtező csütörtökön Bulgáriában, ami miatt pedig a bolgár futball súlyos szankciókra számíthat. A mérkőzést ebben az esetben az UEFA várhatóan 3–0-s gólkülönbséggel a meccs elmaradásában vétlen magyar válogatott javára ítélné, amellyel biztossá válna a magyar EB részvétel.

labdarúgás
foci

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.