Ugrás a tartalomra

Györe László befejezte szereplését a marokkói Casablancában zajló salakpályás challenger tenisztornán

2016.10.14
12:39
A zentai játékos a negyeddöntőben, 2 óra 16 percnyi játékot követően 2-6, 7-6, 7-6 arányú vereséget szenvedett a görög Stefanos Tsitsipastól
A zentai játékos a negyeddöntőben, 2 óra 16 percnyi játékot követően 2-6, 7-6, 7-6 arányú vereséget szenvedett a görög Stefanos Tsitsipastól. Az első játszmában Györének még félórára sem volt szüksége a szett megnyeréséhez. A második és a harmadik játszma nagy, majd egyórás küzdelmet hozott, melyből végül a világranglista 241. helyén álló görög teniszező került ki győztesen.
tenisz
Györe László
Marokkó
Casablanca

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.