Ugrás a tartalomra

Győzelemmel tért vissza a futballpályára a Ferencváros

2020.05.10
12:07
Forrás
fradi.hu
A zöld-fehérek felkészülési meccsen 4:1-re verték az NB I-be frissen feljutó MTK csapatát.

Az edzőmeccset a Fradi bomba formában kezdte, és fél óra leforgása alatt 4 gólt lőtt az MTK kapujába. Lodico, Skvarka, Boli és Botka is betalált. Az MTK egyetlen gólját Baki szerezte a második félidő elején. A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a magyar labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.

Ferencváros
futball
labdarúgás
győzelem
MTK
felkészülési meccs
koronavírus
járvány

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.