Ugrás a tartalomra

A Javort fogadja a TSC

2023.12.18
08:10
2023.12.18
08:22
Forrás
Pannon RTV
Ma pályán a TSC a szerb labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. A topolyaiak hazai pályán az ivanjicai Javor együttesét fogadják.

Žarko Lazetić, a topolyaiak vezetőedzője a meccs előtti értékelőjében elmondta, örül annak, hogy csapata a téli szünetet a tabella harmadik helyén kezdi meg, emiatt gratulált is játékosainak. Arról is beszélt, hogy ugyan véget ért az európai álom, mivel negyedik helyen végeztek Európa Liga-csoportjukban, ugyanakkor az edző szerint értékes tapasztalatokra tettek szert. Lazetić szerint most, a Javor elleni meccsen egyértelműen az a céljuk, hogy győzelemmel búcsúzzanak a szurkolóiktól az idei évre. A TSC a harmadik, míg a Javor a 11. helyről várja a ma 16 órakor kezdődő találkozót.

TSC
Ivanjica
Javor
szuperliga
Žarko Lazetić

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.