Ugrás a tartalomra

Kikapott a Spartacus a Čukaričkitől (videó)

2017.03.04
17:59
Kevésgólos mérkőzésen kapott ki a szabadkai Spartacus férfi labdarúgócsapata
Kevésgólos mérkőzésen kapott ki a szabadkai Spartacus férfi labdarúgócsapata. A Szuperliga 24. fordulójában a szabadkai együttes fogadta a Čukarički csapatát. A kemény összecsapásoktól sem mentes mérkőzésen a hazai pályán szereplő klub 1:0-ás vereséget szenvedett. A győztes gólt tizenegyesből szerezte a vendégcsapat, ezzel feljebb lépve a bajnokság tabelláján. A két hasonló játékerőt képviselő csapat számára kulcsfontosságú volt a három pont megszerzése. A vendégcsapat már a kezdő sípszó után több helyzetet kialakítva, nyomás alá helyezte a hazai csapatot. Az első néhány percben a Spartacus játékosai csak elvétve jutottak el az ellenfél játékterére. A kék-fehérek csak az első félidő derekára tértek magukhoz. A kiegyenlített küzdelemnek köszönhetően az első játékrész gól nélkül ért véget. A második félidő első néhány percében ugyan fölényben fociztak a Spartacus játékosai, a vezetést mégis a Čukarički együttese szerezte meg. A vendégcsapat számára tizenegyest ítéltek. A büntetőt Darko Zorić magabiztosan értékesítette az 50. percben. A mérkőzés végéig az eredmény nem változott.



Dragan Šarac, másodedző, Čukarički: „Nagyon fontos volt számunkra, hogy megszerezzük a pontokat. Az a vágyunk, hogy bejussunk a rájátszásba. Lassan emelkedünk, meccsről meccsre. Úgy gondolom, jól játszottunk ezen a taktikus meccsen, jól álltunk fel a védelemben. Elértük, hogy a Spartacus ne tudjon sok helyzetet kialakítani. Nem engedtük meg nekik, hogy a kapunk előtt legyenek.” Andrej Černišov, a Spartacus Ždrepčeva Krv vezetőedzője szerint a tapasztalat hiánya miatt kapott ki a csapata. „Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, hiszen a Čukarički kettő győztes meccs után, rendkívül motivált csapattal és pszichológiailag felkészülten érkezett. Tudtuk, hogy sok összecsapás lesz és ez így is volt.” A 24. fordulót követően a belgrádi Čukarički 29 ponttal a 10. a Szuperligában, míg a szabadkai Spartacus 33 ponttal a 8. helyen áll.
foci
Spartacus
Čukarički

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.