Ugrás a tartalomra

Kosárlabda: A Szuperligába jutott a Spartacus

2017.04.13
08:07
A Spartacus kosárlabdázói bejutottak a Szuperligába, miután az alapszakasz utolsó fordulójában 85-70 arányú győzelmet arattak a Napredak felett
A Spartacus kosárlabdázói bejutottak a Szuperligába, miután az alapszakasz utolsó fordulójában 85-70 arányú győzelmet arattak a Napredak felett. A szabadkai csapat játékosainak keze nem remegett meg a tét alatt, és magabiztos játékkal verték kruševáci ellenfelüket. A kék-fehérek közül a 19 pontos Miloš Nikolić volt a legeredményesebb, Andrejević és Hristov 13-13, Prlja és Tresač pedig 10-10 pontig jutott. A mérkőzés után hideg zuhanyként ért mindenkit a bejelentés, miszerint a győzelem után lemondott tisztségéről Dušan Alimpijević, a Spartacus vezetőedzője és segédje, Slobodan Ljubotina. A jövőben mindketten a szintén szuperligás belgrádi FMP-ben folytatják edzői pályafutásukat. A Spartacus a Versec, a čačaki Borac és a belgrádi Dynamic mögött a negyedik helyen zárta az I. ligát, és e három csapattal együtt bejutott a Szuperligába, ahol ellenfelei a Crvena zvezda, a Partizan, az FMP és a Mega Leks lesznek. A ligából a Smederevo és a niši Konstantin esett ki.
Spartacus
kosárlabda
szuperliga
edzők

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.