Ugrás a tartalomra

Kosárlabda VB – Kanada lesz Szerbia ellenfele az elődöntőben

2023.09.06
19:15
2023.09.06
21:39
Forrás
Pannon RTV
Szerbia és Németország az elődöntőbe való jutással az olimpiai indulás jogát is megszerezte, így ott lesznek jövőre az ötkarikás játékokon Párizsban.

Szerbia és az Amerikai Egyesült Államok már tegnap kiharcolták a legjobb négy közé jutást. Ma pedig fény derült a kosárlabda világbajnokság elődöntőjének másik két résztvevőjére is. Kanada Szlovénia válogatottját győzte le 100:89-re, míg a németek Lettországot 81:79-re, és jutottak a legjobb négy közé. A világbajnokságon a német csapat az egyetlen veretlen együttes, míg az elődöntő másik három résztvevője egy vereséget már szenvedett a csoportmérkőzések során.

A döntőbe jutásért az USA Németországgal, míg Szerbia Kanadával csap össze.

A fogadóirodák mindkét párharcban az észak-amerikai csapatot tartják esélyesebbnek, de a német és a szerb válogatott is bizonyította, hogy nem kell őket leírni. Emellett a két európai csapat már az elődöntőbe jutással nagy sikert ért el, mivel a világbajnokságon a két legjobb helyezést elért csapat Európából olimpiai indulási jogot is szerzett, így ők már biztos ott lesznek 2024-ben Párizsban.

A kosárlabda világbajnokság elődöntőit pénteken játsszák.

Kanada
elődöntő
kosárlabda
Németország

Most

18:59

Család, mindenki bástyája

A párok több mint felének csak egy gyermeke van és ezen változtatni kell - jelentette ki Darija Kisić Vranjéban, a Család, mindenki bástyája elnevezésű projekt eredményeinek bemutatásán.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.