Ugrás a tartalomra

Legyőzte a Crvena Zvezdát a Darusafaka

2016.10.14
13:07
Hiába vezetett a második negyed végén 14 ponttal a belgrádi Crvena zvezda a kosárlabda Euroliga első fordulójában a Darusafaka ellen, végül a török együttes 73-70 arányú győzelmet aratott Belgrádban
Hiába vezetett a második negyed végén 14 ponttal a belgrádi Crvena zvezda a kosárlabda Euroliga első fordulójában a Darusafaka ellen, végül a török együttes 73-70 arányú győzelmet aratott Belgrádban. A mérkőzés nagy részében a hazai piros-fehérek tartották tízpontos vezetésüket, a hajrára azonban a török bajnok tizenhat pontjára, a hazaiak csak nyolc ponttal tudtak válaszolni, így drámai hajrát követően a Darusafaka hagyhatta el győztesen a parkettet. A hazaiak közül a legeredményesebb a 16 pontos Ognjen Kuzmić volt, míg a törökök soraiból Will Clyburn 19 pontig jutott. A következő fordulóban a Darusafaka a milánói Armanit fogadja, a Crvena zvezda pedig az isztambuli Galatasaray vendége lesz. Ebben az idényben megváltozott az Euroliga lebonyolítási rendszere. A tizenhat csapatot nem csoportokba sorsolták, hanem az alapszakaszban mindenki mindenkivel kétszer mérkőzik, majd az első nyolc a rájátszásban folytatja szereplését.
kosárlabda
Crvena zvezda
Darusafaka
Euroliga

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.