Ugrás a tartalomra

Lóversenyt tartottak Zobnaticán

2023.09.24
15:39
2023.09.24
17:29
Forrás
Pannon RTV
A versenyre az ország több pontjáról érkeztek résztvevők, de érdeklődők is. Hat galoppfutamon ötven ló és lovasa állt rajthoz. Az év harmadik lóversenyének legnagyobb nyereménye 1 millió 250 ezer dinár volt.

Mernyák Anikó, a zobnaticai lovasiskola vezetője emlékének tiszteletére szervezett futammal kezdődtek a galoppversenyek. Díszlovasok és kultúrműsor is színesítette a programot. Az egyes futamokat többek között a topolyai önkormányzat is támogatta 350 ezer dinárral.

Szatmári Adrián, polgármester, Topolya: „Az idegenforgalom fejlesztése az egyik fő szempont az önkormányzat számára, és úgy gondolom, hogy a jövőben nagyon fontos szerepet játszhatnak majd a lovasjátékok, itt Zobnaticán. Azt tudjuk, hogy ezeknek a lovasjátékoknak valamikor nagy hagyománya volt, ezért úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ezek a játékok most újrakezdődtek, és bízom abban, hogy ezeknek a lovasjátékoknak majd folytatása is lesz. Az külön öröm számomra, hogy ezek a lovasjátékok most szeptemberben vannak, mert nemrégen ünnepeltük az önkormányzat napját, és szeretném még azt is elmondani, hogy az önkormányzatnak a zobnaticai vezetőséggel nagyon jó az együttműködése, fontos gazdasági szerepet is töltenek be itt nálunk, Topolya községben, és ezt a szoros együttműködést a jövőben is szeretnénk folytatni.”

lóverseny
Zobnatica
Mernyák Anikó
Szatmári Adrián
Topolya

Most

15:40, Frissítve: 16:02

Helyi alapanyagokból helyi termékek

Hagyományos karácsonyi kiállítás, helyi termékek bemutatója, nemzetközi pálinkafesztivál, vajdasági kulináris és élelmiszeripari kiállítás, mesterségek bemutatója és gépkiállítás. Mindez egy rendezvényen belül - elkezdődött a 7. Zentai Gazdanapok.
15:29, Frissítve: 15:36

Molnár Judit érdemelte ki a Kosztolányi-díjat

A magyar ügy érdekképviseletében tett fáradhatatlan munkájáért a felvidéki Molnár Judit, a Ma7 médiacsalád főszerkesztője kapta a Kosztolányi-díjat a III. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón Visegrádon.
14:01, Frissítve: 16:19

Erős emberek versenyeztek Magyarkanizsán

Minden erejükre szükségük volt azoknak a résztvevőknek, akik indultak a II. Karácsonyi Kupa elnevezésű felhúzó versenyen. Ez az erőemelés harmadik gyakorlata és kétségtelenül a legnehezebb. A legtöbb résztvevőnek sikerült rekordot döntenie.
13:30, Frissítve: 13:38

Átérezni a Himnusz és a Szózat lelkületét

25. alkalommal szervezte meg az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete a Himnusz és Szózat szavalóversenyt. A megmérettetésnek a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.