Ugrás a tartalomra

Magyar-cseh és szerb-belga párharc a negyeddöntőben

2023.06.22
11:13
2023.06.22
11:26
Forrás
Pannon RTV
A női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében ma két csapatnak is szurkolhatunk, ugyanis a szerb és a magyar válogatott is pályára lép.

12 óra 15 perctől a magyar női kosárlabda válogatott csap össze a csehekkel, a címvédő szerbek pedig Belgium ellen játszanak délután 15 órától.

Ljubljanában a magyarok jelenleg két győztes meccsnél tartanak, csoportelsőként automatikusan bejutottak a bajnokság negyeddöntőjébe. A magyar nemzeti csapat egyébként eddig háromszor jutott el a legjobb nyolcig kontinenstornán. Legutóbb, 2019-ben a a britekkel szemben maradt alul. Ha a magyarok megnyerik a negyeddöntőt, akkor a szombati elődöntőben a spanyol-német csata győztesével játszanak.

Az Európa-bajnok szerb válogatott két győztes mérkőzés után kapott ki a magyaroktól, így a britek ellen kellett játszaniuk, hogy bejussanak a negyeddöntőbe. A szigetországiakat 66:60-ra győzték le kedden. A legjobb négy közé jutásért ma 15 órakor Belgiummal csapnak össze.

női kosárlabda
Európa-bajnokság

Most

18:59

Család, mindenki bástyája

A párok több mint felének csak egy gyermeke van és ezen változtatni kell - jelentette ki Darija Kisić Vranjéban, a Család, mindenki bástyája elnevezésű projekt eredményeinek bemutatásán.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.