Ugrás a tartalomra

Magyarország–Svájc 2:3 (videó)

2016.10.08
06:51
Csalódást keltő, 3-2-es vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a svájci együttestől pénteken, a világbajnoki selejtezősorozat budapesti mérkőzésén
Csalódást keltő, 3-2-es vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a svájci együttestől pénteken, a világbajnoki selejtezősorozat budapesti mérkőzésén. A meccs végkimenetele egészen az utolsó percekig háromesélyes volt.      A sikeres Eb-szereplés után nagy szurkolói elvárásokkal készült a magyar csapat a mérkőzésre. A piros-fehér-zöld nemzeti tizenegy azonban nemcsak azért nézett nehéz feladat elé, mert a svájci gárda négy hellyel előzi meg a FIFA világranglistáján. A piros mezben pályára lépő vendégek keretének majdnem minden tajga már évek óta Európa elit bajnokságaiban játszik, míg a hazaiakról ez éppen fordítva mondható el. A találkozó első félideje egy-egy villanástól eltekintve eseménytelenül telt el. A fordulást követően a vendégek Lang Ádám hatalmas hibáját kihasználva az 51. percben Haris Seferović révén szereztek vezetést. A szurkolók biztatását két perccel később meg is köszönte a csapat, Szalai révén. A magyar védelem azonban nem volt felkészülve Behrami gyönyörű átadását követően Ricardo Rodríguez, a német Wolfsburg játékosának bombájára. A 67. percben 2-1-re módosult az állás. Alig öt perc múlva azonban ismét képes volt erre választ adni a magyar csapat. A 72. percben Stieber akrobatikus mozdulata után Szalai a saját testi épségét nem kímélve a kapuba bólintotta a labdát. Az utolsó pillanatokban a svájciak cseréjeként beállt Valentin Stocker a vezetést és a három pontot érő gólt is megszerezte. A magyar csapat rangidőse, Gera Zoltán érthetően nagyon csalódott volt a lefújást követően. „Megvoltak azok a hibák, amikből az ellenfél gólt rúgott. Kíméletlenül kihasználták azokat a lehetőségeket, amelyek adódtak nekik. Nagyon-nagyon sajnálom ezt a vereséget, úgy érzem, hogy egy jó meccset játszottunk Svájc ellen, megvoltak a lehetőségeink arra, hogy akár meg is nyerjük a mérkőzést, de sajnos az utolsó pillanatban egy ilyen gólt kapni, nagyon nehéz ezt megemészteni.”



Szalai Ádám az eredménnyel nem, de a csapat teljesítményével elégedett volt. „Az eredménytől függetlenül ez megint egy olyan játék volt szerintem, amit az Eb-n már megmutattunk. Nagyon sajnálom, hogy olyan gólokat kaptunk, amelyek elkerülhetőek lettek volna. Ettől függetlenül, ha megnézzük a két csapatot, akkor mindenképpen le a kalappal a fiúk előtt.” A magyar nemzeti csapat legközelebb hétfőn lép pályára Rigában. A lettek jelenleg három ponttal a B csoport negyedik helyén állnak.
labdarúgás
Svájc
válogatott
vb-selejtező

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.