Ugrás a tartalomra

Megkezdte a felkészülést a szerbiai Szuperliga tavaszi folytatására a TSC

2022.12.22
15:00
2023.11.26
17:31
Forrás
Pannon RTV
A topolyai együttes az őszi szezont az előkelő harmadik helyen zárta a belgrádi nagyágyúk – a Crvena zvezda és a Partizan mögött – így a klubban bizakodóan várják a folyatást, amelyben az európai porondon való szereplés jogának kivívása a cél.

A topolyai együttes saját akadémiáján tartotta első edzését a téli szünetet követően. Itt zajlik majd a felkészülés első része, amely alatt két barátságos mérkőzés lebonyolítását a tervezik.

Žarko Lazetić, vezetőedző, TSC: "Az a terv, hogy január 13-ig maradunk itt, akkor utazunk a kéthetes törökországi felkészülésre. 27-én jövünk vissza, akkor még utána egy hetünk marad a bajnokság kezdetéig, amely február negyedikén rajtol."

A játékoskeretet illetően a TSC nem tervez nagyobb változtatást, eddig két új labdarúgó érkezett, mindkettő a védelem tengelyébe.

Palágyi Szabolcs, vezérigazgató, TSC: "Most az idén először van az, hogy tényleg időben hoztuk a játékosokat. Még az orvosi vizsgálatok és a felkészülés kezdete előtt érkezett két új játékos, akiket terveztünk. Nyitott még egy hely, valószínűleg még egy játékost fogunk igazolni. Remélem azt az üzletet is minél hamarabb nyélbe tudjuk ütni."

A TSC később Törökországban folytatja a felkészülést, ahol négy barátságos meccs vár rájuk, az azeri Nefcsi, a Debrecen, a Partizan és a Sturm Gratz ellen. A szerbiai Szuperliga folytatásában a TSC az első mérkőzését a Novi Pazar vendégeként játssza.

szuperliga
foci
TSC

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.