Ugrás a tartalomra

Rekordszámú résztvevő a Dren Mandić Emlékversenyen

2019.08.02
13:12
2019.08.02
16:52
Forrás
Pannon RTV
Idén is lefutották Palicson a Dren Mandić Emlékversenyt. A futamra több mint százan neveztek. Érdekességnek számít, hogy a nők és a férfiak mezőnyében is címvédés történt.

Idén a korábbi éveknél is több, rekordszámú 118 futó jelent meg a rajtnál. Ők egy szimbolikus 8240 méteres távon futottak, egykori sporttársuk ugyanis ezen a magasságon vesztette életét a Himalája K2-es csúcsának meghódítása közben.

Az esemény egyperces néma csenddel kezdődött Dren Mandić emlékére, majd a futók a hőségben nekivágtak a távnak a Palicsi sétányon kijelölt pályán.

Teleki György a szabadkai Trón futóklub elnöke fontosnak tartja, hogy minden évben megemlékezzenek Dren Mandić futóról és hegymászóról. „2008. augusztus elsején hunyt el Dren Mandić szabadkai hegymászó és a Trón futóklub egyik alapító tagja. Az a dátum fekete betűkkel van beírva a hegymászás történetébe. Rajta kívül még 10 hegymászó különböző expediciókból veszítette életét ugyanazon a napon.”

A futóverseny leggyorsabb női versenyzője a zombori Tijana Kabić lett, aki második alkalommal vett részt a versenyen, tavaly is ő volt a leggyorsabb hölgy. Annak ellenére, hogy rutinos versenyző nehéznek ítélte a versenyt. „Szívesen jövök Palicsra. Szép verseny, otthonias, baráti. Egyedüli probléma idén, ahogy tavaly is, hogy nagyon meleg volt. A pálya egyik szakaszán a szél is fújt, tehát nem volt könnyű.”

A verseny abszolút győztese a zentai Nagy Gellért Béla lett, aki 29 perc 29 másodperc alatt ért célba. „Másodjára vagyok itt. Nagyon szép verseny. Mivel ez egy emlékverseny, ezért még inkább megtiszteltetés eljönnöm ide.”

A tervek szerint jövőre is lefutják az emlékversenyt Palicson.

Dren Mandić
emlékverseny
futás

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.