Ugrás a tartalomra

A szerbiai búvárválogatott tagjai a vb-re készülnek Szabadkán

2021.06.13
17:31
2021.06.13
20:34
Forrás
Pannon RTV
A világbajnokságot június 21-e és 27-e között tartják Belgrádban, amelyre 30 ország 140 búvára érkezik.

A szabadkai Nenad Pavković 10 éve foglalkozik a sportággal. „Mint minden versenyző a legjobb eredményekre számítok. Nyolc hónapja készülök a versenyre, ezért úgy gondolom minden jól fog alakulni, most várjuk, hogy elkezdődjön a verseny, és majd meglátjuk hogyan alakul.”

A versenyzők elmondták, a legnagyobb riválisuknak a horvát és az olasz búvárokat tartják. Dušan Mihajlović: „Elsősorban egyénileg edzettünk, elkülönülve, most pedig először gyűltünk össze, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, csapatépítést tartunk, hogy egy erős csapatot alkossunk.”

A csapat vezetői köszönetet mondtak a szabadkai önkormányzatnak és a Spartacus Búvárklubnak, amiért lehetővé tették számukra az észak-bácskai városban való felkészülést. Milan Pavković, elnök, Spartacus Búvárklub: „Az utolsó pillanatban mindent sikerült megszervezni, ezek most az utolsó simítások, igazodunk a megváltoztatott előírásokhoz.”

A szerbiai csapat bizakodva vág neki a világbajnokságnak. Dragan Perašević, a szerb búvárválogatott szövetségi kapitánya: „Korrekt eredményeket várok. A mostani csapatban három nemzeti rekorddöntőnk van, aminek köszönhetően van esélyünk küzdeni valamely éremért.”

Szerbiából 2 női és 6 férfi búvár vesz majd részt a világbajnokságon.

búvárkodás
válogatott
világbajnokság

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 15:18

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.